Amikor megvettük az ágyunkat, nem vettünk hozzá ágyvéget. Gyorsan rájöttünk, hogy nem volt az évszázad ötlete. Nem is igazán a látvány miatt, hanem mert nagyon gyorsan elkoszolódott a fal. Nézelődtünk a neten és végül úgy döntöttünk, mi magunk készítünk egyet.
Volt elfekvőben két doboz laminált parkettánk, abból az időből, amikor a mi szobánkat parkettáztuk. Kicsit elszámoltuk magunkat vásárláskor, de úgy gondoltuk megtartjuk, hátha jó lesz még valamire.
És jó lett.
A folyamatról készült képeket sikerült eltüntetnem. De nem bonyolítottuk túl. Összeillesztettünk annyi lapot, amennyit gondoltunk hátlapnak. Kis faragasztóval összeragasztottuk, hogy jobban tartson. Ezt a lapot négy helyen odacsavaroztuk a falhoz.
Az ágy elején levő kazetták kérték, hogy valahogy dobjam fel őket. Hát én meg is próbáltam. De el is halt az ötlet. A másikat már meg sem csináltam.
Az újabb ötlet akkor jött, amikor rájöttünk, hogy a gyerekszoba parkettája majdnem ugyanolyan, mint amit a hálónkba vettünk szekrényt. Gondoltam, összehozom kicsit a szekrényt és az ágyat.
És szerencsére marad ki annyi a parkettából, hogy két akkora darab legyen, ami beleillik az ágy kazettáiba.
És Férjecske közreműködésével el is készült a mű. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: